Jdi na obsah Jdi na menu
 


A Honda komoly átszervezésbe kezdett

3. 11. 2006

A Honda komoly átszervezésbe kezdett

Az idei gyenge eredmények miatt, a Honda Racing technikai igazgatója, Geoffrey Willis felmentést kapott a csapattól a versenyhétvégéken való részvétel alól, hogy minden erejével az autó fejlesztéseire koncentrálhasson, értesült a brit Autosport.

A brackley-i bázisú csapat az elmúlt versenyeken borzalmasan gyenge teljesítményt nyújtott, melyre a hétvégén megrendezett Brit Nagydíj is jó példa volt, ahol Jenson Button már az időmérő első körében búcsúzott a küzdelemtől. A csapat Silverstone-ban pontot sem tudott szerezni, így a vezetőség az átszervezés mellett döntött, melynek része Willis áthelyezése.

Willis jelenlegi feladatait a tavalyi év végén a Sauber istállótól elhappolt Jacky Eeckalaert veszi át a következő két versenyen, így Kanadában és Amerikában ő lesz jelen a csapat garázsában.

Azt követően, hogy a csapat japán igazgatói egyre nagyobb nyomás alatt tartották a vezetőséget, a Honda Racing átszervezte struktúráját, és egyes források szerint a Kanadai Nagydíjtól ismét saját maguk fogják kiválasztani a versenyhétvégéken használni kívánt abroncsokat.

Willis a soron következő Kanadai-, illetve Amerikai Nagydíjat kihagyja, hogy minden erejével a csapat vadonatúj, 25 millió eurós, teljes arányokkal dolgozó szélcsatornájára koncentrálhasson, ahol hamarosan megkezdődhetnek a fejlesztések. A csapat egyelőre azt még nem döntötte el, mi lesz a két Észak-Amerikai futamot követően.

A Honda azonban nincs könnyű helyzetben, hiszen nagyon nehéz lesz megtalálniuk Willis helyettesét a versenyhétvégéken, ugyanis a szakember oroszlánrészt vállalt a gárda taktikai döntéseiben, illetve szinte minden az ő irányítása alá tartozott a versenyhétvégék alatt.

A Honda Racing főmérnöke, Shuhei Nakamoto a következőket mondta az Autosport-nak: "Willisnek nem volt elég ideje arra, hogy a fejlesztésekre koncentráljon, így fel kellett mentenünk egyes feladatok alól. Mindenki segíti a másikat, mivel egy csapat vagyunk. Korábban minden Geoff feladata volt, így nem maradt elég ideje fontos dolgokra. Mi sem várhattuk el tőle, hogy kettészakadjon."

A csapat ügyvezető igazgatója, Nick Fry közben elmondta, az aerodinamikai és fejlesztési részlegen sokkal nagyobb szükség van Willis segítségére.

"Az autó alapjaiban véve fantasztikus, ám vannak olyan területek, melyek fejlesztésre szorulnak" - magyarázta Fry. "Úgy gondolom, hogy jó húzás Geoff áthelyezése, hiszen sokkal nagyobb szükség van rá a fejlesztéseknél, mint a versenypályán."

Eeckalaert, aki vélhetően Geoffrey helyét veszi majd át, az elmúlt héten Silverstone-ban bukkant fel először a Honda garázsban, mint külső szemlélő, ám az időmérő edzésen történtek is bizonyítják, milyen nagy szüksége van a csapatnak a segítségére.

Bár egyelőre még nem tudni, lesznek-e további átszervezések, Fry elmondta: csapatuk a következő versenytől a McLaren és a Renault példáját követve, saját maga fogja kiválasztani az abroncsokat.

A csapat komoly kritikát kapott a szezon első három versenyén, mikor teljesen más összetételű abroncsokkal indult, mint a vezető Michelines alakulatok. "A Michelin utalt arra, hogy más fejlesztési stratégiát alkalmazott nálunk, azonban ebből nem kérünk a továbbiakban, így számunkra az lesz a megfelelő gumi, amit mi fogunk kiválasztani" - tette hozzá Fry.

Obrazek

2006. június 14