Jdi na obsah Jdi na menu
 


Button nagyon csalódott a kiesése miatt

3. 11. 2006

Button nagyon csalódott a kiesése miatt

A Honda Racing brit versenyzője, Jenson Button bevallotta, borzalmasan csalódott volt azok után, hogy hazai közönsége előtt nem egészen tíz körrel a rajt után fel kellett adnia Brit Nagydíjat.

Button számára már az időmérő is tragikusan végződött, hiszen az első etap végén búcsúznia kellett a küzdelemtől. A brit versenyző a 19. helyről kezdhette meg a vasárnapi megmérettetést, ám bízott benne, hogy stratégiájával sikerül felzárkóznia az élmezőnyre.

Jenson jól kapta el a rajtot, szépen zárkózott fel az élmezőnyre, és a kilencedik körben már a 12. helyért volt harcban a Red Bull Racing skót versenyzőjével, David Coultharddal, mikor motorja egyszerűen megadta magát. A Honda erőforrás lángnyelveket eregetett, majd olaj folyt a hátsó kerekekre, ami miatt megcsúszott az RA106-os, és a kavicságyban landolt.

"Borzalmasan csalódott vagyok. Minden rendben ment, az autó jól muzsikált" - mondta Button. "Sokkal többet érdemeltünk volna. Azonban nem csak a balszerencsét okolhatjuk, sokkal jobb munkát kell végeznünk, mert ilyen teljesítménnyel soha nem leszünk képesek a győzelemre."

"Ami a kiesést illeti: ráléptem a fékre, és hatalmas füstre lettem figyelmes a visszapillantó tükrömben. Nagyjából ennyit észleltem én, a többit mindenki nagyon jól látta."

A Honda katasztrofális hétvégét produkált Silverstone-ban, hiszen brazil versenyzőjük, Rubens Barrichello sem szerzett pontot, miután a hatodik helyről visszacsúszott a tizedik pozícióba.

2006. június 11