Jdi na obsah Jdi na menu
 


Button: A Honda soha nem hazudott

3. 11. 2006

Button: A Honda soha nem hazudott

Jenson Button védelmébe vette a Honda vezetőségét, akik a szezon előtti teszteken nyújtott teljesítményük láttán vérszemet kaptak, és igen komoly célokat tűztek ki maguk elé a 2006-os idényre, noha eddig egyszerűen képtelenek voltak maradandót alkotni.

Bár hatalmas reményekkel kezdték meg az idei évet, már az első versenyeken kiderült, hogy az RA106-os modell nem tudja hozni az időmérő edzéseken mutatott fantasztikus erejét, mely miatt mind Button, mind pedig csapattársa Barrichello folyamatosan küszködtek.

Button az idei négy verseny során mindössze csak egy alkalommal állhatott fel a dobogóra, pedig az eddigi összes versenyt az első három hely valamelyikéről kezdhette meg.

Mindezek ellenére Button védelmébe vette csapatát a Nürburgringen, és a riportereknek elmondta, hogy joggal lehetett optimista a Honda a téli tesztek során, és nem csak azért nyilatkoztak oly merészen, hogy a címlapokra kerüljenek.

"Nem mondtunk valótlan dolgokat" - kezdte Button. "A téli teszteken látottak alapján joggal gondolhattuk azt, hogy minden egyes versenyen harcba szállhatunk majd a győzelemért. Igazat mondtunk, soha nem hazudtunk. Másokkal ellentétben mi nem sajnálkoztunk, az igazat mondtuk, azt, amit éreztünk."

"Úgy gondoltuk, hogy gyorsak vagyunk. Nem voltunk olyan gyorsak, hogy harcba szállhassunk a Renault-val, azonban ez egy éjszaka alatt nem tud megváltozni, legalábbis szerintem."

Button a két héttel ezelőtt megrendezett San Marinoi Nagydíjat követően ellátogatott a csapat brackley-i főhadiszállására, ahol egy motivációs találkozót hívott össze a Honda. A brit versenyző teljes mértékben elégedett volt a gyárban látottakkal, és szerinte mindenki készen áll arra, hogy megszerezzék első futamgyőzelmüket a Forma1-ben.

"A csapat minden verseny utáni hétfőn összehívja a dolgozóit, hogy megvitassák, mi történt a hétvégén, ám ezen a megbeszélésen nem mindig vesznek részt a versenyzők" - mondta. "Ez azonban hasznos, mert jelenlétemmel, én is ösztönözni tudtam valamelyest a dolgozókat."

"A csapat jól tudta, hogy kemény hétvégén vagyunk túl, ahol hibákat követtünk el, de az jó dolog, hogy meg tudjuk beszélni ezeket."

2006. május 5.