Jdi na obsah Jdi na menu
 


Button: Év elején elléphetünk a tobbiektol

28. 12. 2006

Button: Év elején elléphetünk a többiektől

A Honda évek óta minden szezon előtt erősen fogadkozik, hogy a végső győzelemért fog harcolni, ám eddig ezt nem sikerült valóra váltania. Button szerint 2007-ben az első futamokon előnyre tehetnek szert a többiekkel szemben.

Az első győzelemre is egészen a tavalyi évadig várnia kellett a japán istállónak, a Magyar Nagydíjon a hektikus időjárási körülményeknek és az élcsapatok problémáinak köszönhetően Jenson Buttont intették le elsőként.

A gárda az eddigi téli tesztek és a 2006-os évad második felében mutatott jó teljesítményre alapozva abban bízik, hogy az előttünk álló szezonban a világbajnoki címre is esélyes csapatok közé emelkedik.

Jenson Button, a gárda pilótája elsősorban arra alapozza optimizmusát, hogy a Honda számára jól sikerült a Bridgestone gumikra való átállás: "Szerintem a McLaren és a Renault nehezebben fog megbirkózni ezzel a feladattal"- fejtette ki véleményét egyik interjújában a brit.

"Ha megnézzük a két említett csapat autóit, akkor megállapíthatjuk, hogy azok jócskán alulkormányozottak. A mi gépeink semlegesek, így természetesen a Bridgestone abroncsai is jobban fekszenek majd nekünk. Ez mindenképpen biztató a jövőt illetően."

Button ezen felül mással is magyarázza, hogy a 2007-es végre a Honda éve lehet: "A McLaren két új pilótával fog nekivágni az évnek, ami igencsak megnehezíti a dolgukat. A Renault elvesztette Alonsót, a helyére szintén új versenyző érkezett. A Ferraritól visszavonult az eddigi sikerkovács, Michael Schumacher."

"A mi felállásunk változatlan, és nagyon bízom benne, hogy az első néhány futamon az összeszokottságunkat kihasználva némi előnyre tudunk szert tenni"- fejezte be a 26 éves pilóta, aki Rubens Barrichellóval az oldalán fog rajthoz állni a következő idényben.