Jdi na obsah Jdi na menu
 


Button: Hamarosan nyerni fogunk

3. 11. 2006

Button: Hamarosan nyerni fogunk

A Honda az idei szezonban eddig nem úgy teljesít, ahogyan az elvárható lenne a japán alakulattól. Tudja ezt Jenson Button is, de a gyengécske szereplés miatt továbbra sem csügged, sőt győzelmi esélyekről beszél.

A téli tesztek alatt a Honda volt az egyik olyan istálló, amely a sebesség tekintetében képes volt felvenni a harcot a Renault-val. Ezen felbuzdulva a japán alakulat úgy vágott neki a 2006-os esztendőnek, hogy idén végre megszerzik első győzelmüket. Ez egyelőre várat magára, sőt az igazán jó eredményekkel is adós a gárda.

Az időmérő edzésen rendre jól szerepel a Button-Barrichello páros, de a futamokon az első helyért folytatott harcba már nemigen tudnak beleszólni. "Alapjában véve jó autónk van, de ezt eddig az eredményeinkkel nem tudtuk alátámasztani, pedig mi is jobbra számítottunk"- értékelte az idei kiírás eddigi szakaszát Button.

"Viszont az egyértelmű, hogy felszálló ágban vagyunk"- folytatta a brit pilóta. "Az idei hat futamon megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, de ahhoz még rengeteget kell dolgoznunk, hogy a csúcsra érhessünk. Ez nagyrészt azon múlik, hogy megtaláljuk-e azt a problémát, ami a versenyteljesítményünket korlátozza."

A Hondánál minden adva van ahhoz, hogy a csapat végre felérjen a csúcsra. Így az eddigi visszafogott teljesítmény sem változtat az istálló szezon eleji célkitűzésén: "Továbbra is minden futamra úgy utazunk el, hogy a győzelemért akarunk harcolni, de talán most még jobban erre fókuszálunk. Eddig is láthattuk, hogy versenyképesek vagyunk, és szerintem hamarosan nyerhetünk is."

"Óriási az összefogás a csapaton belül, és a célunk nemcsak az első diadal megszerzése, hanem hosszútávon is szeretnénk bekerülni a győzelemre esélyesek szűk táborába"- mondta Button, aki a Hondához hasonlóan még nem szerzett első helyet a Forma-1-ben. Ehhez legközelebb a 2004-es esztendőben kerültek, amikor másodikak lettek a konstruktőrök versenyében, és az akkor egyeduralkodó Ferrari elsőszámú riválisai voltak.

A sikertelenség miatt azonban Button szerint nem nehezedik nyomás a Hondára: "Mindig is a minél jobb eredményre törekedett a csapat, de ez semmiféle kényszert nem eredményez. Mindannyian a győzelemért dolgozunk, és remélhetőleg minél hamarabb megtörik a jég."

Hétvégén a Forma-1 mezőnye Monacóba látogat, ahol a Honda számára óriási előnyt jelenthet egy jó kvalifikációs eredmény, hiszen a szűk utcai pályán nem egyszerű előzést bemutatni. A hercegségben akár még a hőn áhított győzelmet is megszerezhetik Buttonék, ami óriási lökést adna a Hondának a folytatáshoz.

2006. május 24.