Jdi na obsah Jdi na menu
 
Davidson Button ellen bizonyítana

26. 11. 2006
Davidson Button ellen bizonyítana

Anthony Davidson három esztendőn keresztül dolgozott Jenson Button csapatánál tesztpilótaként. Eddigi pályafutása során mindössze három versenyen rajtolhatott, így nemigen volt lehetősége arra, hogy összemérje tudását honfitársával.

"Nyolc éves korunk óta együtt nőttünk fel. A teljes pályafutásom során vele kellett harcolnom, emiatt izgalmas lesz a következő esztendő, amikor ellene és a korábbi csapatom ellen harcolhatok." – jelentette ki Davidson.

"Minél több brit pilóta sorakozik fel a rajtrácsra, annál jobb. Már régóta nem volt új arc az országunkból a Formula-1-ben, ez jót tesz a népnek." – tette hozzá a Super Aguri versenyzője, aki tiszta lappal akar indulni az új évadban, és elfeledtetni az első három futamon történteket.