Jdi na obsah Jdi na menu
 


Mindkét Honda pontot szerzett

3. 11. 2006

Mindkét Honda pontot szerzett

A Honda Racing vezetősége elégedetten nyilatkozott a Spanyol Nagydíjat követően, ahol mindkét versenyzőjük pontszerző helyen végzett. Jenson Button a hatodik, míg csapattársa, Rubens Barrichello a hetedik pozícióban landolt.

Noha a Honda versenyzői igencsak lemaradtak az élmezőnytől, mind Button, mind pedig Barrichello pontszerző helyen végezett Barcelonában.

A vezetőség tehát nem csoda, hogy fel volt dobva a futamot követően, ám jól tudják, rengeteget kell még fejlődniük, hiszen brit versenyzőjük, aki a hetedik helyen ért célba, majd egy teljes perccel maradt el az élen álló Alonsótól.

"Újabb pontokat szereztünk, és ezúttal mindkét versenyzőnk az első nyolcban végzett, így elégedett vagyok" - mondta a csapat sportigazgatója, Gil de Ferran. "Bár nem voltunk olyan gyorsak, mint amire vágytunk, remek csatát vívtunk Raikkönennel a futam végén, és kihoztuk a maximumot a csomagunkból."

"Minden a tervek szerint alakult, nem voltak problémáink, és versenyzőink is nagyon keményen hajtottak. A következő versenyt Monacóban rendezik meg, amely pálya jól fekszik autóinknak. A jövő héten Vallelungába látogatunk, ahol tesztelni fogjuk az újabb fejlesztéseket."

"Célunk az, hogy faragjunk a hátrányunkból."

2006. május 14.